All was only a dream

19. rész

- Meg kell beszélnünk ezt az Oliveres ügyet...
- Nem hinném, hogy ezen bármi megbeszélni való is van. - vágta rá
- Legalább hallgass meg. - erre a válasza, csak egy nem túl meggyőző bólintás volt. - Én is haragszok rá, a múltkori sms miatt. De... Még is csak a legjobb fiú haverom. Őt még a lányoknál is korábban ismertem meg. 
- "Haver"...
- Igen, nekem Oliver csak egy haver. És továbbra is szeretnék vele jóban maradni.
- Neked a jóban maradás és haverkodás mit jelent? Mert úgy tűnik, hogy többet akarsz tőle...
- Tudod az alkohol néha kényszerít olyan dolgokra, amiket józanul soha nem tennél meg. 
- De, ha tudod, hogy nem bírod magad kontrollálni, akkor minek iszod?
- Sajnálom... - öleltem át oldalról és egy puszit nyomtam a mellkasára. - De, ha már itt tartunk, elmesélhetnéd mit kerestél Juliettel a nappaliban pár napja.
- Ne kérdezd, hogy honnan, de tudta, hogy össze vesztünk... Már mentem volna be a lakásba, mikor váratlanul a hátam mögött termett. Beszélgettünk egy keveset, majd áthívott magához. Azt mondta, hogy csinál egy jobb kedvre derítő teát. Csinált is valami italt, de olyan moslék íze volt, hogy alig bírtam inni belőle. Méghozzá állandóan azzal kínálgatott. Mivel udvarias férfi vagyok - túrt bele a hajába és büszkélkedett - ezért megpróbáltam meginni. A feléig sikerült, de attól tartottam, hogy, ha egy korttyal is többet iszok, a WC fölött hajolva töltöm a nap többi részét... A nappalinkba, pedig úgy kerültünk, hogy az italomba kevert valamit, amitől nem tudtam magamat irányítani és azt tettem amit Jul mondott nekem... 
- Pff jellemző - puffogtam csendesen
- Amúgy, le is tartóztatták. A kórházi eset miatt és drog birtoklás miatt is.
- Mi mindenkit börtönbe juttatunk? - nevettem el magam - Mellesleg, nem kéne már haza fele menni?
- Lássuk csak... - nézett rá a telójára - Már ennyi a idő? 3 óra múlva kelni is kéne...
Majd vissza fordultunk és haza érve készülődni kezdtünk. Szerencsére a cuccaim bepakolásával már nem kellett fáradoznom. 
Indulásunk előtt már egy órával a házunk előtt leparkolt a turné busz, ami odavonzotta a tömeget... Nagyjából 100 (plusz minusz néhány) ember kiabálta a banda és Andy nevét. A bejárati ajtón kilépve hatalmas sikoltozásba kezdtek. Az a sok idegen mind odanyomult a srácokhoz és aláírásért, fényképért könyörögtek. Én már réges-rég a buszban ültem és féltékeny arckifejezéssel bámultam arra a sok lányra, akik ölelgetik Őt. Bő háromnegyed órányi késéssel végre el tudtunk indulni. Igaz, az első állomás nincs olyan messze, de akkor is elő kell készülniük, meg minden. A koncert helyszínen, a buszról való leszálláskor is meg támadt minket a Hadsereg. Bár ezt már a biztonsági őrök megfékezték. A legtöbb nő nemű rajongó rossz szemmel nézett rám és össze súgtak a hátam mögött. De mind ez nem érdekelt, jobb dolgom is akadt. Segítettem a fiúknak előkészülni a fellépésükre. Izgultak, hiszen ez még is csak egy fontos koncert. Elbúcsúznak az előző albumtól és betekintést adnak az újba. 
Kintről már hallani lehetett a rajongók sikongását és a banda nevének újra, meg újra bekiabálását. Andy utoljára, mielőtt kiállna a színpadra, megcsókolt. 
- Sok sikert. - súgtam a fülébe. A pillanatot Jake rontotta el...
- Andy! Gyere már! - fogta meg Andy vállát és elrángatta tőlem
Mikor a színpadra léptek, a közönség együtt sikoltozott. A "Nobody's hero" volt az első szám amit játszottak. Andy éppen, hogy elkezdett énekelni, minden sötétségbe borult. Pár másodperc múlva zihálva ébredtem. A zene.. az... csak az ébresztő órám csengőhangja volt.
A gyerekkori lakásomban vagyok.
Még mindig anyámmal élek együtt.
Minden csak álom volt... Andy és a normális élet... MINDEN.
Zokogva keltem ki az ágyból és készülődtem. Felöltöztem, rendbe tettem magam, bepakoltam a suli tatyóba, majd leültem a kis puffomra és bámultam magam elé.
- Minden olyan valóságosnak tűnt - motyogtam magamban.
- ESETLEG, MA MÉG ELINDULSZ? - üvöltött be anyám a szobában.
Szó nélkül kiballagtam a lakásból, egyenesen a suli felé. Még mindig nem tudom ép ésszel felfogni, hogy, hogy lehet egy álom ennyire valósághű. 
Hosszas gondolkodás után, azon kaptam magam, hogy már a suli előtt is vagyok. Az emberek megbámulnak, kinevetnek, kibeszélnek. A kapun belépve lenéző pillantásokkal találom szembe magam. Az utam egyenesen az osztálytermünkbe vezetett, annak is a legeldugottabb sarkába. Ott elfoglaltam a helyem és egy helyben ültem egész nap, míg az utolsó óráról ki nem csengettek. Nem akartam haza menni, ezért a sulitól nem messze lévő parkban, egy padra leültem. Sorra jöttek az üzenetek névtelen emberektől. Mind bántó volt. 
- Lehet ennél rosszabb? - nyögtem ki egy sóhaj után, majd kiszúrtam, hogy egy nagyobb tagú társaság engem figyel.
Közeledtek felém. Megszeppenve néztem rájuk, mikor körbe álltak. Nem tudtam mit akartak tőlem, de az egyik fiú egy bicskát rántott elő a zsebéből.


Köszönöm a türelmeteket! Sajnálom, hogy csak most tudtam írni, egy rövidke részt, de már leírtam, hogy miért nem vagyok túlzottan aktív... Mellesleg átléptük az 1000 megtekintést, nem is kicsit!:DD Köszönöm! ♥

Milyen címet is lehetne adni ennek...

Sajnálom, hogy mostanában nincsenek új részek, de teljesen le vagyok amortizálva... d.u. négyre érek haza szokás szerint idegesen (a sok fasszopótól a suliban) és fáradtan (a bkv-zástól. Bírom h senki nem ismeri az ablakot. Állunk egy négyzetméteren belül 20an levegő nélkül. Büdös van mint a rohadás. És sorolhatnám még.. ja és mind ez bő egy órán át zajlik..)  Utána hazaérve még van egy jó pár dolgom amit ha nem csinálok meg ott, rögtön, azonnal akkor anyám átmegy egy idegesítő hárpiába... Utána még tanulgatok egy keveset. Szóval mire eljutok odáig h megírjam a következő részt, addigra amolyan "mindenkihúzzonapicsábapihenniisszeretnék" kedvem van. 
Tehát előre láthatólag nem tudom mikor jön a következő rész, de nem hiszem h az mostanában lenne. Elnézést mindenkitől...

Take a big air

18. rész

Meg vártam, míg lecsendesedik kint a folyosó, majd kiosontam. Közben cipeltem magammal az én kis infúziós tasakomat. Kibicegtem a váróba, amit a nővér is említett. Egy aggódó Andy-t pillantottam meg. A háta mögé settenkedtem. Megkocogtattam a vállát és vártam, hogy lebaszást kapok, vagy egy mindent megbocsájtó ölelést. A második nyert. Amint felém fordította a fejét, kipattant a székből. Magához húzott és szorosan megölelt. Percekig álltunk egy helyben, megfeledkezve a körülöttünk lévő világról. Csak álltunk ott mozdulatlanul, egymás karjaiban. Mintha olvastunk volna egymás gondolataiban, és úgy beszéltünk volna, amit csak mi ketten hallunk. Persze ez nem történt meg, csak olyan érzés volt. Könnyeimmel küszködve nyögtem ki:
- B-Bocsánat
- Shh. Ne... Ne mondj semmit - nyugtatott, majd a fejemet a mellkasához hajtotta
Ezt a pillanatot mi sem ronthatná el jobban, mint egy akadékoskodó doki...
- Tiffany Bell. Maga mit keres itt? Nem a kórtermében kellene pihennie? 
- Doktor úr. Meg tenné, hogy hagy minket a picsába? Mellesleg haza megyek. Nem akarok itt maradni egy perccel se többet. Meg gyógyultam, nem is voltam beteg. Teljesen egészséges vagyok csak a fejem fáj. Önt az zavarja, hogy egy kis piszok fejfájás mellett lábra merek állni, vagy az előítéletei miatt már meg se ölelhetek, olyat aki 2 centinél több feketét hord? - borultak ki
- Tif, hagyjad nem éri meg...
- De Andy. Te nem veszed észre, hogy milyen lenéző tekintettel pillantanak rád? Érdekes minden intenzíveshez belehet menni látogatóba csak hozzám nem. Sőt én se jöhetek ki hozzád...
- Hölgyem. 2x mentettük meg az életét, válogassa meg a szavait velem szemben. Elhagyhatja a kórházat, de csak saját felelősségre. - majd elsétált Andy-t méregetve. 
Átvettem a kórházi köpenyemet (vagy mit) a saját ruhámra, majd haza mentünk. A fiúk már vártak minket. Ám furcsállottam, hogy miért vannak teli megpakolt bőröndök az előszoba kellős közepén.
- Ohh basszus! El is felejtettem... - szólalt föl Andy
- Mi? Micsodát? - értetlenkedtem
- Hát a turnét. Holnap reggel indulunk és Te is jössz.
- Én? De mégis mit tudnék ott csinálni, mint egyedüli lány? - pár hónapja mit meg nem tettem volna egy ilyen kijelentésért Andy-től, most meg itt kötözködök... 
- Hívd el Sarah-t és Missy-t is. - azonnal fel is hívtam őket telefonon. Nagy sikoltozásba kezdtek, majd egy fél óra múlva már a bejárati ajtón dörömböltek.
- Nyitom már, nyitom! - szaladtam az ajtóhoz
Mind ketten a nyakamba ugrottak, s utána a fiúkhoz mentek hálálkodni, akik furcsállva figyelték, hogy miért olyan nagy dolog ez. Este mindenki elvonult aludni a saját szobájába. Nem tudtam aludni, így hát kimentem a kertbe sétálni. Pár perc múlva Andy hozta rám a frászt.
- Miért nem alszol már? - karolt át hátulról, és nyomott egy puszit a nyakamra
- Nem tudok. - válaszoltam egy hangúan
- Mi a gond? Min agyalsz?
- Honnan veszed, hogy bármi baj is lenne?
- Háát. Te eredetileg ritka jó alvó vagy és ha már te sem tudsz aludni, akkor ott valami gáz van.
- Miből gondolod, hogy jó az alvókám?
- Nem nehéz rájönni, miután minden esti filmnézésnél bealszol, reggel 8 óránál korábban kirobbantani se lehetne az ágyból, 3 energia ital után is te alszol be a legkorábban. - miután ezt mind felsorolta beletúrt a hajába és villantott egy hatalmas mosolyt, ami az én fanyarú kedvembe is egy kis boldogságot csalt. - De most komolyan Tif, látom, hogy van valami.
- Semmiség - pusziltam meg az arcát. Ezzel a hátam mögé ugrott, szorosan átkarolt hátulról és a medence felé vonszolt. 
- A víz nagyjából 15 fokos, kurva hideg. Elmondod mi bajod van, vagy megfürdőzöl? - mondta nevetve bár próbált magára egy kis komolyságot erőltetni.
- Andy Biersack, ha belemersz lökni magammal rántalak!
- Hmm, jobb ötletem van... NAGYLEVEGŐT - és már bent is voltunk a vízbe. Képes volt beledőlni a medencébe miközben szorosan a karjai között tartott. Próbáltam a felszínre törni, de Andy még mindig nem eresztett. Maga felé fordított és vigyorgott mint a tejbe tök. Azt hitte, hogy csak viccből rángatom le magamról a kezeit, ezért továbbra se engedett... A levegőm fogytán volt, muszáj lett volna egy mély lélegzetet vennem oda kint. Persze Andy tüdeje bitang nagy az éneklés miatt, percekig tudna a víz alatt maradni, de én... Főleg, hogy időt is alig hagyott a levegővételhez. Kapálózva próbáltam föl menni a víz tetejére, mire Andy észbe kapott. Köhécselve törtem a felszínre. Kiúsztam a medence széléhez, majd kimásztam. Szerencsére semmi komolyabb baj nem történt. Andy fölszaladt egy türcsiért és tiszta ruhákért, majd a milliónyi bocsánat kérés után elmentünk sétálni. Mindig is szerettem éjszakánként az utcákat járni. Minden csöndes és nyugodt. Egy ember sincs az utcán és (nyáron) meleg van anélkül is, hogy a nap kivilágítaná a szememet a helyéről. Kézen fogva sétálgattunk, s közben elmondtam, hogy miért van olyan szar kedvem.

Éss átléptük a 700 megtekintést! Tudom, hogy nem olyan sok, de köszönöm az olvasóknak, hogy eljuttattak idáig!:) Következő cél az 1000 megtekintés remélem sikerül és még egyszer köszönöm nektek!♥

Halfway towards the death

17. rész

Lerohantam hozzájuk. Ledöbbentő látvány fogadott. A kanapén "cuccoló" Andy-vel és Juliett-el találtam szembe magam. 
- Khmm. - krákogtam
Erre mind ketten oda kapták a fejüket. Andy arcára kiült a meglepettség, míg Juliett önelégült mosollyal figyelte, hogy vajon mi lesz a következő reakcióm. Kedvem támadt volna megtépni, de inkább elrohantam. Felmentem a fürdőbe és bezárkóztam. Lentről kiabálás hallatszódott. Andy üvöltött Juliettel. Elküldte a házból, majd fölsietett hozzám. Dörömbölt az ajtón, de nem nyitottam ki. Beültem a szoba sarkába, neki dőltem a jéghideg csempének és bámultam magam elé. Mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben.

~*Andy szemszömge*~

Mikor megláttam, hogy Tiffany mögöttem állt, ledermedtem. Láttam az arcán a kétségbeesést és megannyi negatív érzelmet. Ekkor magamhoz tértem. Mit keres itt Juliett és mi csinálunk mi itt? Aztán bevillant a fejemben... Az, az ital, amit, már egy órája rám akar tukmálni... De mivel még csak keveset ittam belőle, ezért nem érte el a kellő hatást és Tiffany simán kitudott zökkenteni. Kiabálni kezdtem Juliettel. Kihasználta az alkalmat, hogy össze vesztem Tiffel. Miután az a hárpia nagy kegyesen elhagyta a házat, fölrohantam a fürdőbe Tif után. Próbáltam bemenni, de bezárkózott. Akárhogy dörömböltem, vertem az ajtót, semmi választ nem kaptam. Féltettem, hogy valami butaságot csinálna. Egy darabig füleltem, hogy legalább halljam, mit csinálhat odabent. Víz csobogás hangja ütötte meg a fülem. Továbbra is szólítgattam, de a szipogásán kívül Tiffany-ból semmilyen más hang nem jött. Végül a lábammal rugdostam az ajtót. Körül-belül a negyedik próbálkozásnál sikerül betörni. Ő a kádban feküdt... A víz alatt. Azonnal kiemeltem és az ölemben tartva lerohantam a kocsimhoz. Betettem a hátsó ülésre és a kórház felé száguldottunk. Beérve az orvosok a sürgősségire vitték, de engem nem engedtek utána. Megpróbáltam utána rohanni, de a biztonságiak az utamat állták. 1 órán keresztül ültem a váróban. Végig az járt az eszemben, hogy mi lehet vele. Próbáltam nem rosszra gondolni, de nem ment. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha Tiffany miattam halna meg. Gondolataimból egy orvos keltett föl. Rosszalló tekintetével szemben, jó hírekkel szolgált. Borzalmas, ahogyan ezek fogalmazni tudnak... Kb. fél percbe telt mire kibökte, hogy mi a helyzet. Sajnos az intenzívről még nem engedik ki és látogatni se lehet pár napig. De egyenlőre annak örülök, hogy jól van. Fárasztó volt az utolsó másfél napom, úgy, hogy az öreg, recsegős várótermi széken, pillanatok alatt elaludtam. 7-8 óra szundikálás után felriadtam, mintha valaki szólítgatott volna. Körbenéztem, de sehol senki. Tőlem nem messze foglalt helyet egy nővér pult, de az is üres volt. Mintha teljesen kihalt volna a kórház. A sürgősségi osztály felől lépteket hallottam. Oda pillantottam. Juliett sétált ki a kórházból, egy ördögi mosollyal az arcán, s közben mélyen a szemembe bámult. Föl pattantam a székről és Tiffany szobája felé rohantam. Pár másodperc múlva megszólalt a vész csengő. Szempillantás alatt egy csokorra való orvos jelent meg. "614!". "Gyorsan a 614-esbe!". Mindenki ezt a számot kiabálta. Kétségbe esetten követtem az orvosokat, mert az utat abba a kórterembe egyedül nem tudtam és azért is mert ott volt Tiffany is. Ők berohantak a szobájába, de az én orrom előtt becsapták az ajtót. Be kellett érnem egy picsányi kis ablakocskával... Persze onnan is elzavartak, de nem akartam elmenni. Mielőtt kirángattak, csak annyit láttam, hogy újraéleszteni próbálják. Ekkor eszembe jutott Juliett, ahogyan a 15 centis magassarkújában tipeg kifelé. Biztos voltam benne, hogy ő tette, ezért utána rohantam, de addigra sehol sem volt. Káromkodásba és üvöltésbe kezdtem. Tomboltam az idegességtől, a csendes és békés kórház mellett, körülbelül éjfél tájt...

~*Tiffany szemszöge*~

Ismét a kórházban ébredtem. Mostanság elég sűrűn jövök ide, több napos látogatásokra. De, miért vagyok még mindig itt? Rég halottnak kellene lennem. Hisz, emlékszem ahogyan, szépen lassan, a levegő hiányától szenvedve lehunyom a szemem, de kinyitni már nem bírtam. Különös érzés volt. Ez lehet az a bizonyos élet-halál közötti állapot? Arra is emlékszek, ahogyan kiemelkedek a vízből. Ezek szerint Andy-nek sikerült bejutni... És most itt fekszek. Egy nővér tevékenykedik az ágyam körül. De nincs erőm jobban megnézni, hogy ki az. Ki törődik velem ilyen későn? Nem sokáig maradt titok, mert ez a kedves "nővér" oda hajolt hozzám. Közel az arcomhoz.
- Jó éjszakát. - nevetett föl és a zsinórokat amiknek a feladatuk az életben tartásom volt, könnyű szerrel kihuzigálta a műszerekből. Másodpercek múlva orvosok tömkelege robbant be a szobámba. 
Andy-t pillantottam meg az ajtón lévő ablakon keresztül, majd hirtelen minden elsötétült. Már megint ez a furcsa érzés... Mintha a szememet leragasztották volna. Nem bírtam kinyitni, akárhogy is próbálkoztam. Aztán bevillant egy fény. Közelített felém, de akkor egy pillanat alatt eltűnt. Újra mindent tisztán hallottam. Hallottam, hogy körülöttem az emberek örülnek és azt mondogatják "visszajött". A következő alkalommal, mikor felébredtem, már tényleg egy igazi nővér, kedves mosolya fogadott. 
- Jóreggelt Miss Bell!
- Jóreggelt. 
- Hogy érzi magát?
- Jól, csak hasogat a fejem és kicsit fáradtnak érzem magam.
- Ez ilyenkor természetes. - nyugtatott és ismét mosolygott
- Rég óta aludtam?
- 2 napja.
- 2 napja hánykolódok itt, de látogatóm nem volt még. Jellemző. - mormogtam az orrom alatt.
- A kórterembe nem jöhet be egyenlőre senki, de kint a váróban, már nagyon hiányolja Önt valaki, Miss Bell.
- Kicsoda? - csillant meg a szemem - De szólítson csak Tif-nek.
- Elég fura fazon. Hosszú fekete haja van, magas, mély hangú, talpig feketébe öltözött fiatal srác. Ijesztő látvány egy kórházban... Bár közelről nézve nagyon szép kék szemei vannak. A nevét nem tudjuk, csak azt, hogy nagyon aggódik maga miatt, öt percenként kérdezősködik az állapotodról.
- Andy... - suttogtam
- Kicsoda?
- Andy - mondtam érthetőbben - Kérem, nővér kimehetnék hozzá?
- Sajnálom, pihennie kell. És mielőtt megkérdezné, Ő sem jöhet be Önhöz. De most magára hagyom, Tif. Aludja ki magát, nem sokára jövök vissza.
Bólintottam, de amint kilépett a kórtermemből, tudtam mi lesz a következő...

Alone

16. rész

Még lese parkoltunk, de a lélegzetem már is elállt. Az étterem, már kívülről is eszméletlen volt. A járműből való kiszállásomat, egy már ott várakozó férfi segítette. Bekísért minket egy emeleten lévő, erkélyre, ahol, 2 személyes asztal várt minket. Biztos lehettem benne, hogy ez az étterem valóban nem akármilyen,  hisz, míg idefele sétáltunk, nem egy hírességen akadt meg a szemem. Köztük volt Johnny Depp, aki, egy számomra ismeretlen nővel,  /feltételezem randevúzott/  egy vacsora keretében. Mellettük pár asztallal foglalt helyet, az élő barbie baba, Paris Hilton. Továbbá velünk egy időbe érkezett, Az éhezők viadalának 2 főszereplője. Andy-vel elfoglaltuk a helyünket, a meseszépen feldíszített asztalunknál. Megkaptuk az étlapot és 5 percnyi bíbelődés után meghoztam a döntést. Andy csak a szokásos kedvencét kérte, úgy, hogy neki nem tartott sokáig kiválasztani az ételt. Fél órás várakozás után kihozták a rendelést. Vacsi közben Andy fényképezgetett néhányat, majd feltöltötte Twiterre "Eljegyzési vacsora" néven. Jött rá hideg-meleg komment. Egyesek gratuláltak, míg mások a pokolra kívántak. Miután megvacsoráztunk, utunk egy Hotelbe vezetett. Igaz, hogy este van de ez a nap egyre jobb és jobb lesz. Tudtam mi következik. Bár nem volt nehéz kitalálni, mert Andy a szobánk ajtajáig se bírt magával. Még a folyosón egy ölelkezőcsatába kezdtünk. 
- Csönd legyen odakint!! - üvöltöttek ki az egyik szobából.
Kuncogni kezdtem, mire Andy a mutató ujját a számra helyezte és beragadott a szobánkba. Ott folytattuk az előbbit, csak már vízszintesben. Gyorsan vetkőztetni kezdtük egymást. Ezúttal nem voltam bajban, ha az övkicsatolásról volt szó. Pikk-pakk lekaptunk egymásról mindent.
Nos... "Az" után elmentünk lezuhanyozni. A sort én kezdtem. Míg én bent tusoltam, addig Andy a hálószobánkban várakozott rám. Időközben jött egy sms a telómra. Olivertől. 

~*Andy szemszöge*~

Míg Tiffany bent zuhanyozott, addig én kint vártam rá. A telefonja megcsörrent. Egy sms érkezett rá. Éppen vittem volna be neki a telefonját, mikor a kis ördög a fejemben megszólalt. "Nézd meg az sms feladóját". Hallgattam rá. Oliver küldte az sms-t. Ez felcsigázott engem, ami annyit jelentett, hogy muszáj volt megnéznem az üzenetet. Mire az sms végére értem az agyamat elöntötte a sz@r. Ez állt benne:

"Azt hittem többet jelentek számodra. Megígértél nekem valamit, de csúnyán átvertél. Azt mondtad szakítasz vele, hogy velem lehess, erre Twitteren kell értesülnöm afelől, hogy eljegyeztétek egymást. Remélem mihamarabb meggondolod magad és vissza jössz hozzám, hogy együtt lehessünk. Azon a bizonyos estén, a csókunk óta csak Te jársz az eszemben."

Ezután egy képet is csatolt, amin lefotózták ahogyan nyalják-falják egymást.

~* Tiffany szemszöge *~

A fürdőből kiérve Andy-t pillantottam meg. Feszültnek, s idegesnek tűnt, de a rosszab az volt, hogy éppen elmenni készült. Értetlenül álltam előtte egy szál törölközőben.

- Andy, mit csinálsz? Hova mész?

- El.

- De miért? Baj van?

- Tudod Tif, én türelmes ember vagyok, de kétszer nem fogod velem ugyanazt eljátszani.

- Eljátszani? Mit? Könyörgök Andy mond már el mi van!

- Mit gondolsz, meddig csinálhatod ezt? Előbb-utóbb úgy is lebuktál volna. Nézz bele a telefonodba.

Gyorsan megkerestem a telómat. Láttam, hogy jött egy üzenetem Oli-tól. Megdöbbenéssel olvastam végig. Szóhoz sem jutottam.

- Andy! - rohantam utána - Oliver csak féltékeny. Ne hidd el ezeket. Semmisem igaz ebből az sms-ből.

- Hmm.. akkor a képre is oda lettél rajzolva, nem? - szólt mogorván

- Nem... bevoltunk rúgva... Nem tehettünk róla.

- Ezentúl a magyarázat mindenre annyi lesz, hogy "Bevoltunk rúgva"? De engem most hagyj elmenni. 

- Kérlek maradj itt velem - öleltem át zokogva, de Ő csak eltolt magától, majd szó nélkül elment.

Beült az autójába és elhajtott. Vissza mentem a szobámba, de nem tudtam aludni, Folyton Ő járt az eszemben. Dühös voltam és szomorú. Könnyeimmel áztattam a párnámat. Egy kis idő múlván álomba sírtam magam. Másnap reggel el kellett hagynom hotelt. Nem volt hova mennem. Az utcákat jártam. Az emberek megbámultak, kiröhögtek, ujjal mutogattak rám. Bár most ez volt a legkisebb gondom. Andy-t hívogattam telefonon, de vagy nem vette föl, vagy kinyomott. Pár hívás után ki is kapcsolta a telefonját. Sarah nyaralni ment a szüleivel, Emma pedig táborban van. Ő hozzájuk se tudtam menni. Teljesen egyedül maradtam. A fiúk meg biztos utálnak. Oliver? Oliverrel soha többet nem akarok beszélni. Szeretném, ha örökre elfelejtenénk egymást. Miatta vesztettem el újra Andy-t.  Elindultam a "BvB villába". Mivel kulcs nem volt nálam ezért csak csöngetni tudtam. Senki nem nyitott ajtót. Kénytelen voltam leülni a mocskos földre és megvárni, amíg valaki ki, vagy be jön a kapun. Kurva jó volt esőben a földön ülni, miközben egy rohadt esernyő sincs nálam, sőt semmi amivel védekezni tudnék a hideg eső cseppek ellen. Mondhatom, jó látványt nyújthatok, az arra járó-kelőknek... Pár óra múlva az eső elállt, de én még mindig kint ültem. Benéztem a kerítésen és megláttam egy nyitott ablakot. Rögtön bevillant egy terv a fejemben. Bemászok a kerítésen, majd föl az ablakba. Nem tűnt túl könnyű feladatnak, de bármit megtennék, hogy Andy-t kiengesztelhessem és ha ez lenne a megoldás, hát rajta. Persze, hogy a sztároknak 2 méteres szöges kerítésekkel kell megvédeniük magukat... De pár karcolással megúsztam az átmászást. A java még csak most jön. Hogy fogok a harmadik emeletre föl mászni? Persze, használjuk a fákat. Csak, hogy odáig nem ért föl egy faág sem.

Nagy nehezen, de sikerült bejutnom. Úgy tűnt, hogy a lakás üres. Elmentem lezuhanyoztam, rendbe hoztam magam. A hajamat kötöttem copfba, mikor zaj ütötte meg a fülemet. Valaki meg jött. Két ember kuncogását hallottam, a nappaliból kiszűrődni. Andy hangját sikerült felismernem, azonban a másik hang, egy nőé volt. 

I forgive to them?

*Hello Army!:) Először is, köszönöm, hogy olvasod a blogom. Komizzatok, írjatok le bármit ötleteitekkel kapcsolatban, tetszéseteket/nem tetszéseteket. Szavazzatok, is,  hogy lássam mennyien vagyunk:)
Másodszor. Aki még nem értesült róla, van egy másik blogom http://az-en-orangyalom.blogspot.com/ . Olvasgassátok azt is. Köszönöm, ha belenézel. További jó blogozást!!:))

15. rész

A rózsa szárára volt felerősítve egy gyűrű. Ekkor Andy letérdelt elém, majd megkérdezte.

-Tiffany Bell. Hozzám jössz?

-Igen igen igen, 1000x is igen. – mikor felállt a nyakába ugrottam és közben mosolyogtam mint a tejbe tök.

Perceken át ölelkeztünk, majd mikor befejeztük, rám adta a gyűrűt. Egy fekete szív alakú kristály volt a közepén. A belsejébe pedig ez a szöveg állt: „Örökké együtt” . Örömömben kirohantam volna az utcára és kikiabáltam volna ezt a jó hírt mindenkinek, csak a gond annyi volt, hogy mind a ketten ott álltunk agya szült meztelenül, így elég érdekesen mutattam volna fényes nappal az utca kellős közepén… Fel kaptam magamra egy köntöst és kiszaladtam a fiúkhoz megmutatni. Ők is velem együtt örültek, csak az én arcomon egy örömkönny is táncot járt a boldogságtól. Életem legszebb napja volt a mai. Andy megkérte a kezem, nem sokára menyasszony leszek. Nagyon furcsa ezt kimondani. Pár hónapja még bele se mertem gondolni, hogy Biersack valaha is szóba áll velem, most meg túl vagyok a leánykérésen.

-Mit szólnál ha ezt megünnepelnénk egy 5*-os étteremben és ebédelnénk ott egy jót?

-Benne vagyok,de van egy apró probléma. Nincs semmi elegáns ruhám, amiben mutatkozhatnék ilyen helyen…

-Hát akkor elmegyünk és veszünk neked jó párat.

-De nemsokára indulni kell.

-Átrakjuk estére. Ha neked az úgy megfelel.

-Persze, hogy megfelel. -  Csókoltam meg, mire Ő vissza csókolt.

10 perc sem telt el, máris indultunk vásárolni. Nem a kedvenc időtöltésem, de ha kell, hát kell. Az első utunk Andy kedvenc boltjába vezetett. Azt mondta női ruhák is vannak, csak kevesebb, de biztos találok magamnak valamit. Ő már ott törzsvendégnek számított, úgy, hogy amíg ő lebratyizott az eladóval, addig én nézelődtem. Találtam is egy-kettőt, de mit ne mondjak, nem hiszem, hogy egy bő póló, 1 pár hosszú szárú bakancs az elegáns ruhák közétartozna. Sajnos az alkalomhoz megfelelő öltözéket nem találtam, de az előbb említettek jöttek velem. Az eladó férfi segítőkész volt, mondott pár helyet, ahol találok majd olyat amit keresek. A következő bolt felkeresése közben, szembe jött pár lelkes BvB Army. Mondanom sem kell mind lány volt, s egytől-egyig ráakaszkodtak Andy-re. De nem akartam félbeszakítani semmit, hisz emlékszem, én is ugyanezt csináltam még régen, mikor Andy szemében csak egy rajongó lány voltam. Fotózkodás, autógramm osztogatás után váltottak pár szót, majd mindenki ment a dolgára.

-Emlékszem. Te is ugyanilyen voltál.

-Milyen? – néztem rá érdeklődően.

-Ilyen tapadós. – húzta egy hatalmas mosolyra a száját és egy puszit nyomott a hajamba.

-Kapd be! – nevettem el el magam és rálegyintettem a kézfejemet, ütésképpen. – Amúgy szerintem ez az a bolt. – Álltam meg és csodáltam azt a hatalmas boltot, ami telis tele volt az ízlésemnek megfelelő, ám de, elegáns ruhákkal. Már a kirakat elvarázsolt, s úgy rohantam be és tűntem el a ruha-rengetegben, hogy még én se találtam magamat(?).

~Úgy tűnik, ez hosszú lesz – gondoltam Andy a fejét vakarászva

Igaza is volt. Kb 1 órája próbálgathattam a ruhákat, mikor nagy nehezen, de kivonszoltam magam a próbafülkéből, egy rakás ruha társaságában.

-Öhm. Ezek jönnek velem.

Andy gúnyosan a szemét forgatva beleegyezett és megvettük, az általam választott göncöket. Több boltba inkább már bese néztünk, hanem egyből haza mentünk, de előtte utunkat állták a paparazzik. Mondta nekem, hogy bármit is kérdeznek ne mondjak semmit nekik, csak menjek egyenesen, rájuk se nézzek. Beszálltunk a kocsiba, de attól a sok nyomulós fickótól, magunkat is alig tudtuk betuszkolni. Haza értünk. A fiúknak is megmutattam a szerelésem. „Óriási nagy lelkesedéssel”, rám se nézve dicsérték, ami éppen rajtam volt. Persze Andy, megerőltette magát és Ő még képes volt rám nézni, de láttam rajta, hogy már herótja van ettől az egésztől, így hát hagytam őket továbbra is a TV-t bámulni. Addig felmentem a szobámba, bezárkóztam és készültem az estére. Éppen, hogy beizzítottam a hajvasalómat, felüvölt nekem Jake:

-Tiffany! Gyere le, látogatóid jöttek. – Ahj… most? Nemá. Gondoltam. Lebicegtem a lépcsőn és két, igen szégyenlős lánnyal talltam szembe magam. Nem tudtam mit csináljak. Csak szidjam le őket, vagy bocsássak meg nekik a múltkori miatt?...

-Tif, ne haragudj ránk!! – rohant oda hozzám Missy és Sarah.

-Nem is tudom… - húztam a szám

-Tudod, hogy nem gondoltuk úgy, azt amit a telefonban mondtunk…

-Eléggé komolynak tűnt. De inkább ezt fönt beszéljük meg 6 szemközt. – felballagtunk az emeltre, be a sobámba. – Szóval, miért vagytok itt?

-Bocsánatot szerettünk volna kérni a múltkori miatt.

-Nos, hajrá, hallgatom.

-Először is. Túl mérgesek voltunk, ahhoz, hogy azt mind, amit mondtunk, komolyan gondoltuk volna. Csak ki voltunk akadva a fiúkra. Téged okoltunk a mi hülyeségünkért. Nem kellett volna azokat a fejedhez vágni, mert te semmiről sem tehetsz. Reméljük, hogy megtudsz bocsájtani nekünk. – kitudna ennek ellenállni, főleg ha a végén a nyakamba ugranak és egy szorító ölelést is kapok?

-Rendben, legyen. – durciztam, mert még mindig nagyon fájt, amiket akkor mondtak.

-Na, de, hogy oldjuk a feszültséget, mesélj, mi történt mióta nem beszéltünk?

-Húha… Ebben az utolsó pár hétben több minden történt, mint ami ezentúl egész életembe fog történni… Először is, Andy-vel nagyon össze vesztem Oliver miatt. Mikor haza kísért akkor történt valami aminek nem kelletett volna. – Elmeséltem nekik MINDENT percről percre, ők csak tátott szájjal figyeltek. Egy kis döbbenet is kiült az arcukra, majd ujjongva ugrottak ismét a nyakamba, gratulálni az ujjamon tündöklő gyönyörű ékszernek. Beletelt pár órába a beszélgetésünk, mire észbe kaptam, hogy ideje lenne készülődni is… Ők segítettek elkészíteni, nekem mindent. Végül fél órával az indulás előtt készen is lettünk. Andy, már lent várt a nappaliban. Ő is cukin kicsípte magát. War paint, láncok, bakancs és meg-meg tépázott ruhadarabok helyett, egy gentleman-t kaptam. Felcsillant a szeme, mikor megpillantott, a lépcsőn lefele jönni. Elköszöntem a csajoktól, ők haza mentek, mi meg Andy-vel beültünk a kocsiba és elindultunk. Mind a fiúk, s mind a lányok sok sikert sutyorásztak nekem/nekünk.

Frozen rose with a suprise

14. rész

-Cső Andy. Öhm, gyertek beljebb. -Bekísért minket a lakásába, ahol már a többi bandatag is várt. Üdvözöltek minket egy kis Welcome drinkel, ami nem más volt mint, egy jó erős pálinka.

-Ti mindig isztok?-kérdeztem jókedvűen

-Igen- válaszolták kórusban a többiek

Erre mindannyian elnevettük magunkat, Andy kivételével. Ő nagyon feszült volt. Végig mellettem ült, egy percre sem tévesztett szem elől. Olivert figyelte rezzenéstelenül. Ő ezt a szeme sarkából észrevette, ezért nagyon kellemetlenül érezte magát. Hozott be nekünk egy kis sütit, az idő alatt belesúgtam Andy fülébe:

-Ne bámuld már őt ilyen feltűnően. Gáz!...

-Idegesít…

-Sajnálom, nem kértem, hogy gyere velem.- förmedtem rá. Ekkor ő fölállt de miután tett egy lépést, megmarkoltam az övét és visszahúztam.- Nem úgy értettem…

-Nyugi már. Csak cigizni megyek.

Nagyon kínos helyzet volt egy lapáttal az is rá tett, hogy a fiúk furcsán néztek emiatt a jelenet miatt. Oli mind két keze tele volt sütis tálakkal, de Andy nem zavartatta magát. Neki ment fél vállal… Oliver szerencsére nem ejtett el semmit, de a szituáció iszonyat kellemetlen volt. Andy olyan mint egy kis gyerek… Megsértődik, duzzog, 23 éves létére. Én szégyelltem magamat helyette is, de talán jobb, hogy kiment. Mi bent beszélgettünk és megkérdezték mi történt velem az utóbbi napokban. Elmeséltem nagyjából mindent, mire Oli odajött hozzám és átölelt, hogy megvigasztaljon. Hát persze, hogy Andy is pont akkor jött be… Nagy levegőt vett, próbálta magát visszafogni. Habár a homlokára ki volt írva „Állon verlek, ha most azonnal nem engeded el!” Oliver szólt neki, hogy menjenek fel a szobájába beszélgetni egy kicsit. Andy ment utána de végig engem figyelt kikerekedett szemekkel, fel húzott szemöldökkel, majd vállat vont. Senki nem értette, mit jelentsen ez. Fél óra múlva vissza jöttek a srcácok. Azt hittem mind kettőnek lesz 1-2 lila folt az arcán de ahelyett inkább széles mosoly volt. Röhögve estek be a szobába, egymást csikizve, vagy nem is tudom mi akart az lenni, amit ők csináltak, de lehet jobb, ha nem kérdezem meg. Látszólag kibékültek, de Olivernek, hogy a francba sikerült „megszelidítenie” ezt az ovodást… Rövid beszélgetés után haza is mentünk. Jó volt végre felszabadultnak látni, mert mindig olyan feszült volt.

-Ha hazamegyünk otthon vár rád egy kis meglepi. – nézett rám perverzen

-Hmm, jól hangzik

Haza érve Andy felkapott és a karjaiban vitt föl az emeletre. Azt mondta hunyjam be a szememet. Így is tettem. Egy ajtón beérve,  rózsák illata csapta meg az orromat.  Vajon mire készül? Lassan, levett rólam minden ruhadarabot, de továbbra sem kukucskálhattam. Csak akkor jöttem rá, hogy a fürdőszobában vagyunk, mikor berakott a kádba, ami kellemesen meleg volt, sőt ha jól érzékelem, akkor ez nem más mint egy kád meleg habfürdő. Kis idő után Andy is becsücsült mellém.

-Most már kinyithatod a szemed.

Gyönyörű látvány tárult elém. Alapból is egy hatalmas ízlésesen berendezett fürdőszoba, de ahogyan Andy kidíszítette… A lélegzetem is elállt. Rózsák és rózsaszirmok voltak mindenütt. De nem akármilyen rózsák. Fekete színűek voltak. A habfürdő tetejét is szirmok díszítették.  

-Na, hogy tetszik?

-Andy ez… Ez csodálatos,gyönyörű, imádom!!

-Örülök, hogy tetszik. Jaj, ezt el ne felejtsem. – ekkor oda adott egy olyan rózsát, ami jégbe volt fagyva, de ez most piros volt. Le is fényképeztem:

-Remélem nem utálod a rózsákat, mert most eléggé körül vagyunk véve velük.

-De hogy utálom, sőt! Imádom. Le sem tudom venni róluk a szemem. Egyszerűen fantasztikus amit a fürdővel csináltál.

-Mielőtt kimegy a fejemből, hagyd, hogy kiolvadjon a jégből, az is tartogat némi meglepetést.

-Úristen Andy, hogy lehetsz ilyen imádni való?

-Hát – villantott egy fogpaszta reklámba illő mosolyt és bele túrt hosszú hajába.

-De amíg olvadozik a jég, addig mit csináljunk? – reméltem, hogy érti a célzás, de biztonság kedvéért egy perverz mosollyal is utaltam rá.

-Van egy ötletem.

Ekkor vadul elkezdtünk csókolózni. Andy most extrán ellenállhatatlan volt, nem is bírtam magammal, de úgy tűnt, hogy Ő sem. Miután végeztünk, valószínűleg életünk legemlékezetesebb „fürdőzésével”, mindketten elaludtunk. Andy mellkasa volt a párnám, míg én neki a takaró. Érdekes egy hasonlat, de tényleg így nézhettünk ki. Reggelig ott feküdtünk és aludtunk, míg Ash be nem rontott.

-Jóreggelt. Hú ha itt meg mi folyik? Beszállhatok én is?

Meg sem várta a válaszunkat, mire egy pillanat alatt lekapott magáról minden ruhát, csak egy alsó maradt rajta. Belobogott mellénk a kádba, pontosabban közénk.

-Purdy! Mi a francot csinálsz? – kérdezte Andy nyűgösen.

-Fürödni jöttem, de így még izgibb. – pillantott rám és végigsimította a combom.

-Ash! Ne simogass!! –mordultam rá.- Aludnánk, ha nem tűnt volna föl.

-Én meg fürödnék ha nem tűnt volna föl! Most nézem. Milyen ez a fürdőszoba? Miért vannak mindenhol virág cafatok?

-Andy csinálta nekem, meglepetésből! És nem virágcafat, hanem rózsaszirom…

-Ash kihúznál innen a picsába? Megköszönnénk.

-Ah, úgy is kényelmetlenek vagytok… - ezzel ki is pattant a kádból. – További jó romantikázást- s kisétált.

-Pöcsfej… - káromkodta el magát Andy. – De ha már felkeltünk, nem nézed meg a rózsád?

-Dehogynem – kerestem izgatottam, hogy hova tettem. – Itt van. Kiolvadt és gyönyörű, de mit kell rajta nézni?

-Várj. Szálljunk ki és úgy nézd meg. – ki szálltunk majd egy kis keresgélés után rátaláltam.