All was only a dream

19. rész

- Meg kell beszélnünk ezt az Oliveres ügyet...
- Nem hinném, hogy ezen bármi megbeszélni való is van. - vágta rá
- Legalább hallgass meg. - erre a válasza, csak egy nem túl meggyőző bólintás volt. - Én is haragszok rá, a múltkori sms miatt. De... Még is csak a legjobb fiú haverom. Őt még a lányoknál is korábban ismertem meg. 
- "Haver"...
- Igen, nekem Oliver csak egy haver. És továbbra is szeretnék vele jóban maradni.
- Neked a jóban maradás és haverkodás mit jelent? Mert úgy tűnik, hogy többet akarsz tőle...
- Tudod az alkohol néha kényszerít olyan dolgokra, amiket józanul soha nem tennél meg. 
- De, ha tudod, hogy nem bírod magad kontrollálni, akkor minek iszod?
- Sajnálom... - öleltem át oldalról és egy puszit nyomtam a mellkasára. - De, ha már itt tartunk, elmesélhetnéd mit kerestél Juliettel a nappaliban pár napja.
- Ne kérdezd, hogy honnan, de tudta, hogy össze vesztünk... Már mentem volna be a lakásba, mikor váratlanul a hátam mögött termett. Beszélgettünk egy keveset, majd áthívott magához. Azt mondta, hogy csinál egy jobb kedvre derítő teát. Csinált is valami italt, de olyan moslék íze volt, hogy alig bírtam inni belőle. Méghozzá állandóan azzal kínálgatott. Mivel udvarias férfi vagyok - túrt bele a hajába és büszkélkedett - ezért megpróbáltam meginni. A feléig sikerült, de attól tartottam, hogy, ha egy korttyal is többet iszok, a WC fölött hajolva töltöm a nap többi részét... A nappalinkba, pedig úgy kerültünk, hogy az italomba kevert valamit, amitől nem tudtam magamat irányítani és azt tettem amit Jul mondott nekem... 
- Pff jellemző - puffogtam csendesen
- Amúgy, le is tartóztatták. A kórházi eset miatt és drog birtoklás miatt is.
- Mi mindenkit börtönbe juttatunk? - nevettem el magam - Mellesleg, nem kéne már haza fele menni?
- Lássuk csak... - nézett rá a telójára - Már ennyi a idő? 3 óra múlva kelni is kéne...
Majd vissza fordultunk és haza érve készülődni kezdtünk. Szerencsére a cuccaim bepakolásával már nem kellett fáradoznom. 
Indulásunk előtt már egy órával a házunk előtt leparkolt a turné busz, ami odavonzotta a tömeget... Nagyjából 100 (plusz minusz néhány) ember kiabálta a banda és Andy nevét. A bejárati ajtón kilépve hatalmas sikoltozásba kezdtek. Az a sok idegen mind odanyomult a srácokhoz és aláírásért, fényképért könyörögtek. Én már réges-rég a buszban ültem és féltékeny arckifejezéssel bámultam arra a sok lányra, akik ölelgetik Őt. Bő háromnegyed órányi késéssel végre el tudtunk indulni. Igaz, az első állomás nincs olyan messze, de akkor is elő kell készülniük, meg minden. A koncert helyszínen, a buszról való leszálláskor is meg támadt minket a Hadsereg. Bár ezt már a biztonsági őrök megfékezték. A legtöbb nő nemű rajongó rossz szemmel nézett rám és össze súgtak a hátam mögött. De mind ez nem érdekelt, jobb dolgom is akadt. Segítettem a fiúknak előkészülni a fellépésükre. Izgultak, hiszen ez még is csak egy fontos koncert. Elbúcsúznak az előző albumtól és betekintést adnak az újba. 
Kintről már hallani lehetett a rajongók sikongását és a banda nevének újra, meg újra bekiabálását. Andy utoljára, mielőtt kiállna a színpadra, megcsókolt. 
- Sok sikert. - súgtam a fülébe. A pillanatot Jake rontotta el...
- Andy! Gyere már! - fogta meg Andy vállát és elrángatta tőlem
Mikor a színpadra léptek, a közönség együtt sikoltozott. A "Nobody's hero" volt az első szám amit játszottak. Andy éppen, hogy elkezdett énekelni, minden sötétségbe borult. Pár másodperc múlva zihálva ébredtem. A zene.. az... csak az ébresztő órám csengőhangja volt.
A gyerekkori lakásomban vagyok.
Még mindig anyámmal élek együtt.
Minden csak álom volt... Andy és a normális élet... MINDEN.
Zokogva keltem ki az ágyból és készülődtem. Felöltöztem, rendbe tettem magam, bepakoltam a suli tatyóba, majd leültem a kis puffomra és bámultam magam elé.
- Minden olyan valóságosnak tűnt - motyogtam magamban.
- ESETLEG, MA MÉG ELINDULSZ? - üvöltött be anyám a szobában.
Szó nélkül kiballagtam a lakásból, egyenesen a suli felé. Még mindig nem tudom ép ésszel felfogni, hogy, hogy lehet egy álom ennyire valósághű. 
Hosszas gondolkodás után, azon kaptam magam, hogy már a suli előtt is vagyok. Az emberek megbámulnak, kinevetnek, kibeszélnek. A kapun belépve lenéző pillantásokkal találom szembe magam. Az utam egyenesen az osztálytermünkbe vezetett, annak is a legeldugottabb sarkába. Ott elfoglaltam a helyem és egy helyben ültem egész nap, míg az utolsó óráról ki nem csengettek. Nem akartam haza menni, ezért a sulitól nem messze lévő parkban, egy padra leültem. Sorra jöttek az üzenetek névtelen emberektől. Mind bántó volt. 
- Lehet ennél rosszabb? - nyögtem ki egy sóhaj után, majd kiszúrtam, hogy egy nagyobb tagú társaság engem figyel.
Közeledtek felém. Megszeppenve néztem rájuk, mikor körbe álltak. Nem tudtam mit akartak tőlem, de az egyik fiú egy bicskát rántott elő a zsebéből.


Köszönöm a türelmeteket! Sajnálom, hogy csak most tudtam írni, egy rövidke részt, de már leírtam, hogy miért nem vagyok túlzottan aktív... Mellesleg átléptük az 1000 megtekintést, nem is kicsit!:DD Köszönöm! ♥