Take a big air

18. rész

Meg vártam, míg lecsendesedik kint a folyosó, majd kiosontam. Közben cipeltem magammal az én kis infúziós tasakomat. Kibicegtem a váróba, amit a nővér is említett. Egy aggódó Andy-t pillantottam meg. A háta mögé settenkedtem. Megkocogtattam a vállát és vártam, hogy lebaszást kapok, vagy egy mindent megbocsájtó ölelést. A második nyert. Amint felém fordította a fejét, kipattant a székből. Magához húzott és szorosan megölelt. Percekig álltunk egy helyben, megfeledkezve a körülöttünk lévő világról. Csak álltunk ott mozdulatlanul, egymás karjaiban. Mintha olvastunk volna egymás gondolataiban, és úgy beszéltünk volna, amit csak mi ketten hallunk. Persze ez nem történt meg, csak olyan érzés volt. Könnyeimmel küszködve nyögtem ki:
- B-Bocsánat
- Shh. Ne... Ne mondj semmit - nyugtatott, majd a fejemet a mellkasához hajtotta
Ezt a pillanatot mi sem ronthatná el jobban, mint egy akadékoskodó doki...
- Tiffany Bell. Maga mit keres itt? Nem a kórtermében kellene pihennie? 
- Doktor úr. Meg tenné, hogy hagy minket a picsába? Mellesleg haza megyek. Nem akarok itt maradni egy perccel se többet. Meg gyógyultam, nem is voltam beteg. Teljesen egészséges vagyok csak a fejem fáj. Önt az zavarja, hogy egy kis piszok fejfájás mellett lábra merek állni, vagy az előítéletei miatt már meg se ölelhetek, olyat aki 2 centinél több feketét hord? - borultak ki
- Tif, hagyjad nem éri meg...
- De Andy. Te nem veszed észre, hogy milyen lenéző tekintettel pillantanak rád? Érdekes minden intenzíveshez belehet menni látogatóba csak hozzám nem. Sőt én se jöhetek ki hozzád...
- Hölgyem. 2x mentettük meg az életét, válogassa meg a szavait velem szemben. Elhagyhatja a kórházat, de csak saját felelősségre. - majd elsétált Andy-t méregetve. 
Átvettem a kórházi köpenyemet (vagy mit) a saját ruhámra, majd haza mentünk. A fiúk már vártak minket. Ám furcsállottam, hogy miért vannak teli megpakolt bőröndök az előszoba kellős közepén.
- Ohh basszus! El is felejtettem... - szólalt föl Andy
- Mi? Micsodát? - értetlenkedtem
- Hát a turnét. Holnap reggel indulunk és Te is jössz.
- Én? De mégis mit tudnék ott csinálni, mint egyedüli lány? - pár hónapja mit meg nem tettem volna egy ilyen kijelentésért Andy-től, most meg itt kötözködök... 
- Hívd el Sarah-t és Missy-t is. - azonnal fel is hívtam őket telefonon. Nagy sikoltozásba kezdtek, majd egy fél óra múlva már a bejárati ajtón dörömböltek.
- Nyitom már, nyitom! - szaladtam az ajtóhoz
Mind ketten a nyakamba ugrottak, s utána a fiúkhoz mentek hálálkodni, akik furcsállva figyelték, hogy miért olyan nagy dolog ez. Este mindenki elvonult aludni a saját szobájába. Nem tudtam aludni, így hát kimentem a kertbe sétálni. Pár perc múlva Andy hozta rám a frászt.
- Miért nem alszol már? - karolt át hátulról, és nyomott egy puszit a nyakamra
- Nem tudok. - válaszoltam egy hangúan
- Mi a gond? Min agyalsz?
- Honnan veszed, hogy bármi baj is lenne?
- Háát. Te eredetileg ritka jó alvó vagy és ha már te sem tudsz aludni, akkor ott valami gáz van.
- Miből gondolod, hogy jó az alvókám?
- Nem nehéz rájönni, miután minden esti filmnézésnél bealszol, reggel 8 óránál korábban kirobbantani se lehetne az ágyból, 3 energia ital után is te alszol be a legkorábban. - miután ezt mind felsorolta beletúrt a hajába és villantott egy hatalmas mosolyt, ami az én fanyarú kedvembe is egy kis boldogságot csalt. - De most komolyan Tif, látom, hogy van valami.
- Semmiség - pusziltam meg az arcát. Ezzel a hátam mögé ugrott, szorosan átkarolt hátulról és a medence felé vonszolt. 
- A víz nagyjából 15 fokos, kurva hideg. Elmondod mi bajod van, vagy megfürdőzöl? - mondta nevetve bár próbált magára egy kis komolyságot erőltetni.
- Andy Biersack, ha belemersz lökni magammal rántalak!
- Hmm, jobb ötletem van... NAGYLEVEGŐT - és már bent is voltunk a vízbe. Képes volt beledőlni a medencébe miközben szorosan a karjai között tartott. Próbáltam a felszínre törni, de Andy még mindig nem eresztett. Maga felé fordított és vigyorgott mint a tejbe tök. Azt hitte, hogy csak viccből rángatom le magamról a kezeit, ezért továbbra se engedett... A levegőm fogytán volt, muszáj lett volna egy mély lélegzetet vennem oda kint. Persze Andy tüdeje bitang nagy az éneklés miatt, percekig tudna a víz alatt maradni, de én... Főleg, hogy időt is alig hagyott a levegővételhez. Kapálózva próbáltam föl menni a víz tetejére, mire Andy észbe kapott. Köhécselve törtem a felszínre. Kiúsztam a medence széléhez, majd kimásztam. Szerencsére semmi komolyabb baj nem történt. Andy fölszaladt egy türcsiért és tiszta ruhákért, majd a milliónyi bocsánat kérés után elmentünk sétálni. Mindig is szerettem éjszakánként az utcákat járni. Minden csöndes és nyugodt. Egy ember sincs az utcán és (nyáron) meleg van anélkül is, hogy a nap kivilágítaná a szememet a helyéről. Kézen fogva sétálgattunk, s közben elmondtam, hogy miért van olyan szar kedvem.

Éss átléptük a 700 megtekintést! Tudom, hogy nem olyan sok, de köszönöm az olvasóknak, hogy eljuttattak idáig!:) Következő cél az 1000 megtekintés remélem sikerül és még egyszer köszönöm nektek!♥