The escape

12. rész

A nő közeledett felém. Egyre jobban látszódott, hogy ő az anyám… Ő és a férfi oda jöttek hozzám. kikötöztek, persze nem figyeltek oda, hogy ne mélyesszék bele jobban a sebeimbe. Csak bámultam magam elé, míg egy könnycsepp a szemem sarkából elindul, végig az arcomon. Már nem érdekelt az se, ha meghalok, mert meg akartam… Nem bírtam ezt tovább. A minden napos rettegést, a félelmet és a szorongást. Felállítottak a két lábamra, egyedül nem ment volna, hisz olyan erőtlen voltam. Ekkor, valamiért mind kettőjük átölelt, de nem tudtam viszonozni. A szívem tele volt az irántuk érzett gyűlölettel. Szerintük tényleg megölelném őket? Leültettek egy székre. Velem szemben álltak ők. Láttam rajtuk, hogy készülnek valamire és így is lett.:

-Tiffany, kislányom. Apukád szeretne mondani valamit- mondta anyám

-Milyen apám!? Neked hála rég nincs olyanom, gyűlöllek. Egyáltalán miért hoztál ide? Ki a faszom ez nyomorult melletted?

-Nézd.-mondta a férfi.- Tudom, hogy haragszol rám és, hogy ezt nem akarod elfogadni, de én vagyok a te egyetlen apád. Akit te eddig annak hittél, ő nem az volt. A vérszerinti én vagyok, nem pedig az a senki házi.

Erre a mondatra, hogy „ az a senki házi” fel kellett állnom, meg akartam ütni, de vissza lökött a székbe és egy hatalmas pofont kaptam… Az anyám folytatta a dumálást:

-Az akit te apádnak hittél, csak a mostoha apád volt. 10 éve, hogy elment. Először csak eltűnt, aztán hetekkel később halva találták meg. Mi csak bejelentettük az eltűnését, hogy ne legyünk gyanúsak. De mind végig ott volt a mi házunkban. Abba a kis szobácskába, ahol te is bezárva voltál, pár hete… És a vérszerinti apáddal születésedkor elváltunk, de most újra összehozott minket a sors.- elmosolyodott és meg csókolták egymást. Rohadt undorító…- Amúgy Jack (a vérszerinti apám) ölte meg… féltékenységből. De jól tette… az egy mocsok volt.- A fejemben kavarogtak a gondolatok. Üvöltöztem volna, de nem tudtam. Csak hevesen vettem a levegőt. A fejem hasogatott. Elájultam egy kis időre, de mikor már felébredtem Ők nem voltak sehol. Hangokat hallottam kintről. Az udvarból jött. Két fadeszka között, csak két kék szempárt láttam. „Andy!” Suttogtam. Ő is észre vett engem és az oda szögelt barikádot próbálta szét szedni. Nagy nehezen, de sikerült neki. Én csak ott ültem és vártam, hogy bejöjjön értem. Mikor bepattant az ablakon, akkor láttam, hogy nincs egyedül, a skacok is vele vannak. Andy szorosan átölelt és a fülembe súgta: „Most már minden rendben lesz”. Felvett a karjaiba és az ablakhoz cipelt. Próbált lábra állítani, de nem bírtam 2 mp-nél tovább… Nagyon megnehezítettem a dolgukat, hisz hogy cipelnek le a 2. emeletről, ölben, egy fán keresztül? Egy kis idő ötletelgetés után kitaláltak egy jó tervet. Ám mikor Andy próbált lemászni, túl nagy zajt csapott. A házban lakók meghallották, hogy van itt valaki. Rögtön felszaladtak és benyitottak a szobámba, ám nem találtak ott senkit, így az ablakon néztek ki. Megláttak minket. Ilyen gyorsan, embert szaladni még nem láttam, mint ahogyan utánam rohantak. Andy felkapott és rohantak a kocsihoz.  A gáz még az volt, hogy 6-an voltunk egy 5 személyes kocsihoz… Gyorsan betuszkolták magukat. Engem az anyós ülésre ültettek. Amilyen gyorsan csak tudtunk, elhajtottunk. Félelmetes volt, mikor Andy beletaposott a gázba, akkor Jack már a kocsi mellett volt. De megúsztuk. Én úgy 1 perc után el is aludtam. Nem csoda, hisz hajnali 1 óra volt, na meg a történtek után iszonyatosan kimerült voltam. Pár óra elteltével Andy aggodalmas mosolyára ébredtem és egy „kis” fejfájásra.  

-Tiffany!- ölelt át szorosan, de én csak erőtlenül viszonoztam.- Hogy érzed magad? Hozzak neked valamit? Kérj bármit, megteszem. – rá néztem, majd fejet ráztam jobbra-balra. – HÉ SKACOK, GYERTEK FÖLÉBREDT!- kiabált át a nappaliba, ahol a többiek feszengve vártak erre a pillanatra. Gyorsan felrohantak a lépcsőn és bezúdultak a szobámba.

-Tif, hála jó égnek, hogy felébredtél.- mondták kórusban. Csak bámultam magam elé, amit nem nagyon értettek.

- Nem nézel ki túl jól. Fáradt vagy? Hagyjunk aludni?- Kérdezte Ash, de én csak legyintettem a kezemmel, mondván maradjanak csak.

Mindenki csendben volt. Ám ezt a nyugalmat megzavarta Andy telefoncsörgése. Kiszaladt vele, biztos fontos hívás volt. Pár perc múlva vissza jön és mondani akart valamit.

-A koncertszervező hívott. Szerinte kéne egy utolsó, pár állomásos turnét tartani, amiben a 3. albumot bucsúzatnánk. De a turné nem csak itt, Amerikában lenne… Angliában 3 helyen, Németországban 2, Japán 3, Spanyol 1, Francia 2, Finn 1, Kanada 2, Hollandia 1.

-Ennyit a pár megállóról… -mormogta CC.- És mikor indulnánk? Csak mert Tiffany betegen, nem hiszem, hogy kibírná az utat, itthon egyedül meg nem kéne itt hagyni.

-2 hét múlva. Addigra kikúráljuk.- bökte meg az oldalamat a könyökével és villantott egy hatalmas mosolyt.

Úgy tettem mintha elaludtam volna, így hát a fiúk kimentek a szobámból, hogy fel ne keltsenek. Pár perc elteltével, kikeltem az ágyból és átöltöztem a pizsimből. Leosontam a lépcsőn, majd kimentem a hátsó kijáraton és átmásztam a kerítést. Mondanom sem kell, a fejem majd szétdurran kifele menet le is estem a „magas” 1 méteres kerítésről. Nem tudom, hogy, hogy sikerült, de ez nálam már megszokott. Háromnegyed órányi gyaloglás után végre megérkeztem.