Oliver

13. rész

Besétáltam, vagy is inkább bebicegtem az épületbe. Emlékezeteim szerint a 3. emeleti 26-os szobát kell megkeresnem. 10 perc keresgélés után rá is találtam. Benyitottam, de nem az fogadott amire számítottam. Zavartan elnézést kértem, majd elhagytam a helységet. Visszasétáltam a földszintre, az információs pulthoz. Az ott dolgozók furcsán néztek rám. Vagy a kinézetem miatt, vagy az állapotomat furcsállták.

-Jónapot segíthetek valamiben? –kérdezte a hölgy

-Egy kórtermet keresek

-Elvesztette a szobáját? De ahogy látom a kórházi viseletét is lecserélte erre a fekete göncre.- mondta gúnyosan, majd végignézett rajtam. A háttérben a többi nővér röhögcsélt rajtam.

-Félreértik. Látogatóba jöttem, csak nem tudom, melyik szobában tartózkodik.

-Ohh. Azt hittem, hogy ön is a betegeink közé tartozik.

-Semmi gond. Ilyen idős korban, megesik, hogy a szem már nem a régi és nem lát úgy vele mint fiatal korában. De gondolom ön mint orvos ezzel tisztába van.- Mikor ezt mondtam, a szeme csak úgy szikrázott. Ölni tudott volna a tekintetével, de én csak ártatlanul néztem rá.

-Kit keres?- változott nagyon komolyra a hangja

-Oliver Sykes

-Ő 2 napja elhagyta a klinikát

Szó nélkül sarkon fordultam és kiballagtam. Remélem Oli nem haragudott meg, hogy nem látogattam meg többször, de hát nem igen tudtam volna… A lakása felé vettem az irányt, ismét gyalog. A kórháztól kb. másfél órára lakik gyalog. Tikkasztó hőség volt, pláne talpig feketébe, kiengedett hosszú hajjal + egy jó meleg acélbetétes bakancsban. Megcsörrent a telefonom. Jól sejtettem… Andy.

-Tiffany! Hol a picsába vagy?

-Meglátogatok valakit.

-Ilyen állapotban? Szólhattál volna… Nem lett volna jobb légkondis kocsiban ülni, mint ilyen melegben gyalogolni?

-De. Talán… Úgy se vittél volna el.

-Kihez mész?

-Oliverhez. Meglátogatom.

-Akkor most szépen megvársz és érted megyek…-hallhatólag ideges volt, majd kinyomta a telefont

Nem hallgattam rá, mentem tovább. Persze így is össze futottunk. Idegesnek tűnt. Lehúzta a kocsi ablakát és azon kiabált ki.

-Szálj be!

-Minek?

-Tif. Légyszives…

-Elviszel Oliverhez?

-El, igen elviszlek, csak gyere már.

A kocsiban ülve halálra aggodalmaskodta magát. Először haza akart vinni, de miután menet közben kinyitottam az ajtót,hogy kiszáljak, rögtön meggondolta magát.

-Nyitsd ki a tatyóm, van benne valami ami a tiéd.-kíváncsian és meglehetősen gyorsan megtettem amit kért. Bár nem igazán erre számítottam.- Azt most meg kell enned!

-4? 4 szendvics?

-Ma még nem ettél semmit. Rosszul fogsz lenni ebben a nagy melegben, ha nem szel egésznap semmit se…

-Nem vagyok éhes. 1-et is alig bírnék most megenni, nemhogy 4-et. Tudod a gondoskodás és a kínzás között van egy kis különbség.- vágtam be a durcát, mire a válasza egy széles mosoly volt és egy rövid csók, amíg a lámpa zöldre nem váltott.

-Jólvan. Engedelmes leszek. De miután haza mentünk…- a jó öreg perverz mosoly és a szájharapás.

-Andrew Kibaszott Dennis Biersack, mire akarsz ezzel célozni?

-Azt, majd meglátod- huzogatta a szemöldökét föl-le. Eddig nagyon savanyú kedvem volt, de Andy feldobta.- Amúgy. Van egy jó hírem. Jack és az anyád börtönben van. Miután elhoztunk onnan, Jake felhívta a rendőrséget, akik pillanatok alatt kiértek. Egyenlőre ennyit tudunk, a részletekről majd még hívnak minket.

-Remélem örökre ott rohadnak…- legszívesebben elsírtam volna magam a történtek után, de az utóbbi pár napban annyit sírtam, hogy nem jött ki több könnycsepp a szememből.

Lassan megérkeztünk Oliverék házához. Andy-n láttam némi felszültséget, de egy csókkal bizonyítottam, hogy nincs miért idegeskednie. Becsöngettünk, mire Oli nyitott ajtót. Nekem szinte a nyakamba ugrott, de mikor Andy-t meglátta, rögtön elengedett szorító öleléséből.