4. rész
El csattant egy hatalmas pofon, természetesen az Én arcomon.
Ordibált velem, mindenfélének elmondott, s mindezt azért mert ő is olvasta az
újságot amiben Én és Andy vagyunk. Sosem bírta elviselni, ha én boldog vagyok,
ezért mindent megtett, hogy ne legyek. Miután ki üvöltözte magát, neki lökött a
szobámban lévő tükörnek. A fejem neki csapódott a falnak, így eszméletemet
vesztettem, a hátammal meg bele zuhantam a tükörbe és annak szilánkjaiba, ezért
azok a hátamba álltak.
Mikor magamhoz tértem, egy szobában találtam magam.
Pánik roham jött rám, mikor megláttam, hogy hol is vagyok. Előtörtek belőlem a
kiskori emlékeim. Ez… Ez a szoba maga a pokol. El akartam menekülni, de nem
ment. Oda voltam kötve egy székhez. Velem szemben egy nagy kereszt volt kitéve,
ami a padlótól a plafonig ért. A falon Jézust ábrázoló festmények voltak. A
szobát csak egy gyertya világította be. Meg csapott valami rettenetes bűz. Ez,
a már évek óta ott rohadó vérnek szaga volt. Semmit nem tudtam tenni. Meg
voltam kötözve, mozdulni sem tudtam. De mit tettem, hogy anyám újra ilyen
eszközökkel próbál engem „nevelni”? A fejem hasogatott, miután bevertem. A hátam
borzalmasan fájt, hogy az üvegszilánkokkal együtt dőltem neki a széknek.
Eszembe jutott, hogy nálam van a telefonom, azon keresztül segítséget
kérhetnék. Nehezen de sikerült kivennem a zsebemből. Andyt
tárcsáztam. Meg szólalt a telefonomban egy női, lágy hang: „Sajnos nincs elég
egyenleg a hívás kapcsolásához” . Megpróbálkoztam az sms-sel. Meg írtam neki „S.O.S”
de ő erre csak 20 perc elteltével reagált. Felhívott. De a csörgést anyám is
meghallotta a szomszéd szobából. Azonnal felvettem és próbáltam elmagyarázni,
hogy hol vagyok. Sokkos állapotban nem jutottam túl sokra. Már hallottam is,
ahogyan anyám idegesen lépked... dübörgött alatta a föld. Hallottam, hogy egyre
közelebb és közelebb jön ahhoz a szobához, ahova bevagyok zárva. Benyitott,
majd a hajamnál fogva kiráncigált és üvöltözött velem. Andy a telefonon
keresztül csak annyit hallott, ahogy sikoltozom és ahogyan egy idegen női hang
ordibál velem. Anyám meghallotta, hogy a telefonomnak túlsó vonalán van valaki.
Ugyanis Andy a nevemet kiáltozta és kérdezte, hogy hol vagyok. Anyám oda ment
lenyomta és össze törte. Levitt a pincébe. Féltem, hogy mit fog velem tenni, de
nem könyörögtem Neki. Ordibáltam, mindent ami eszembe jutott. Erre Ő csak
oda fordult hozzám, rám mosolygott, a mutató ujját az ajkaimra helyezte és le
pisszegett. Egy érkező autó zajára lettünk figyelmesek. A Mi házunk előtt
parkolt le valaki. Hosszasan csöngetett, kopogtatott az ajtón, majd bekiabált:
-Tiffany!! Ha itt vagy üvölts!
Anyám beragasztotta a számat, hogy ne legyek túl hangos. Én
így csak nyögdécselni tudtam, ami túl halk volt ahhoz, hogy Andy meghallja. Anyám
megragadott egy kést és szép lassan elsétált Andy fele. Mikor már messzebb volt
tőlem, akkor leszenvedtem a számról a ragasztószalagot és teljes torkom
szakadtából üvöltöttem egyet:
-ANDY!!!! VIGYÁZZ, HOZZÁD KÖZELEDIK!!
Ő erre megfordult, pont időben. Kitért anyám „na most
megkésellek” mozdulata elől és kigáncsolta Őt. Lefutott hozzám, hogy
kiszabadítson. Segített leszedni rólam a szögesdrótokat, amivel meg voltam kötözve.
Elfutottunk az autóig, amibe azonnal beszálltunk és elhajtottunk. Fel hívtuk a
rendőrséget, meg adtuk a címet, hogy hova menjenek. Félóra múlva jött egy
hívás. A keresett személy nem tartózkodik a megadott lakásban, sőt nyomokat sem
találtak, hogy hol lehet.
Erre Én össze rezzentem. Elkezdtem remegni, a vérnyomásom az egekbe szökött ezáltal az összes sebemből elkezdett ömleni a vér. Szerencse, hogy a
közelben van egy kórház. Andy azonnal be vitt. Én újra eszméletemet vesztettem.
~*~ Andy szemszöge
~*~
Már 2 napja a korházban ülök és várom, hogy magához térjen.
Orvosok és nővérek jönnek-mennek de egyik sem tud választ adni arra, hogy mikor
ébred föl. Látogatói is mindig érkeznek, de őket is elszomorítja a hír,
hogy még mindig alszik. Barátnői kétségbe esetten szólítgatják nevén, hátha
meghallja és felébred, de hiába. Könny cseppek hullanak, imák hangoznak, de Tiffany
csak alszik. Oliver is eljön látogatóba. Ő tőlem vár választ arra, hogy még is
mi történt. De én sem tudom. Csak a pincés résznek voltam szemtanúja, de, hogy
mit keresett annyi üvegszilánk a hátába. Arra a kérdésre mindenki keresi a
választ, meg egy jó pár kérdésre... A legtöbb információt csak az tudja akiről azt sem tudjuk, hol van és
miért tett ilyeneket a másik meg az aki előttünk fekszik eszméletlenül.
3 napja hallgatom a gépek pittyegését, ami jelzi, hogy
életben van, csak éppen halottnak tűnik. Elszunyókáltam. Egy halk hang
keltett föl, még pedig nem akárki hangja. Tiffany volt az.
-Tiffany! Végre, hogy ébren vagy.
-Andy.Miért vagyok kórházban? És mióta?
-3 napja kerültél ide. Nem is emlékszel? Egy pincében voltál
bezárva. És haza fele úton elájultál, ömlött belőled a vér mindenhonnan.
-Nem emlékszem mindenre. Tulajdonképpen nagyon kevés dologra. Arra
emlékszem, hogy anyám… Arra emlékszem, hogy egy szobában voltam lekötözve,
aztán ugyan ez a pincében. Ennyi. Ő hol van?
-Azt majd később elmondom. Most inkább pihenj.
Ezután oda mentem hozzá és megcsókoltam. Erőtlen volt,
éreztem a csókján. De egyenlőre annak örülök, hogy ébren van.
Egy hét múlva kiengedték a kórházból. Még mindig sok pihenésre
van szüksége, de már sokkal jobban néz ki. Este egy általam elkészített
vacsorával lepem meg. Biztosan örülni fog neki, egy hét kórházi koszt után.
Vacsora közben megbeszéltük, hogy elmegyünk, egy helyre, ahova
már nagyon régen vágyott. Egy paint-ball mérkőzésre. Meglepett, hogy Ő ilyet is
szeret, aztán felvilágosított, hogy őt az ilyen dolgok nagyon is érdeklik.
Állítása szerint a „fegyvermániáját” apukájától örökölte. Miután ezt
megosztotta velem, láttam, ahogyan egy hatalmas, gömböjű könnycsepp csordul le arcán.
Próbálta elrejteni szomorúságát, de láttam, hogy valami miatt nagyon
elkámpicsorodott.
~*~ Tiffany szemszöge
~*~
Megtörtem. Érzékeny pontom a szüleimről beszélnem másoknak.
Könnyekkel küzködtem, mikor apámra terelődött a szó.
-Tif! Mi a baj?Mond már!- Ő kérdezgetett, de Én nem tudtam
válaszolni-Mit szólnál ha most inkább aludnánk erre egyet? -Rá bólintottam.
De az alvásból végül nem az lett. Nem tudtam aludni. Ő egy
pillanat alatt felém kerekedett és rám mosolygott. Annak a huncut mosolyának
nem tudtam ellenállni. Mind ketten elnevettük magunkat és egy hosszan tartó
csókcsatát tartottunk. A karjai közt én olyan biztonságban érzem magam. Ott el
is aludtam.
Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy dőlt belőlem a sírás,
valami rosszat álmodtam. Nem emlékszem pontosan mit, de azt tudom, hogy
anyámmal és apámmal kapcsolatosat. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy fent maradjak,
így hát vissza aludtam…Vissza aludtam és a rémálmaim folytatódtak. Próbáltam
felébreszteni magamat, mert álmomban a tudatomban voltam és tudtam, hogy csak
egy álom, de nem bírtam felébredni. Végül Andy keltett föl. A valóságban
sírtam, miközben szunyókáltam, így hát fölébresztett. Kérdezte tőlem, hogy miért
sírok. Elmeséltem neki az álmom és azt is hogy azon a bizonyos napon mit
kerestem a pincében. Az emlékeim vissza tértek, így hát az egészet elmondtam
neki. Továbbá a gyermekkori „élményeim”-ről is beszámolót tartottam. Ő csak
némán figyelt, le döbbenten. Nem akarta elhinni, hogy miket csinált velem abban a
szobában. Meg ígérte nekem, hogy bármi is lesz mindig megfog védeni.
„-Bármi is történjen, Én mindig meg foglak védeni”
-Te vagy az én Batman-em- mosolyodtam el, majd megcsókoltam-
De Én lassan indulok. Várnak rám a csajok. Kikecmeregtem a pihe puha ágyból, Andy karjai közül. Elkészültem, felöltöztem hajat csináltam, sminkeltem. Ő mindezt csak ámulta és bámulta. Arcán még mindig ott ült az aggodalom.
-Vigyázz magadra!- és elköszönés képpen felemelt, a lábaimat
köré fontam, oda nyomott a falnak és megcsókolt. Ez után a csók után kapkodtunk a levegőért. Életem egyik legjobb csókja volt ez. Le tett a földre és
elköszöntünk egymástól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése